Tavaszi tréningbeszámoló
Május közepén véget ért a tanfolyam, amit indulás előtt alapfokúként hirdettem meg... és középfokúként fejeztünk be.
Hat kutyával indult a csoport, és a legelső alkalommal kiderült, hogy nem a nulláról kezdi senki. Ez számomra azért különösen szívmelengető, mert élmény olyan gazdikkal együtt dolgozni, akik a kutyasulizást nem egy letudandó dolognak, egy "kötelező rossznak" gondolnak, hanem a kutyával való kapcsolódást, a fejlődés lehetőségét látják benne.
Trénerként különösen élvezetes olyan órákat megterveznem, amikor a résztvevők már stabil alapokkal rendelkeznek, és a cél a precizitás csiszolása, az összhang növelése, a viselkedések stabilizálása.
Ezen a tanfolyamon kamaszodó (szelektív süketülő) agárfiútól kezdve dolgozni vágyó senior spiccen keresztül, frissen örökbefogadott lurcheren át jelen volt még kedvenc gazdiról leszakadásra kárhoztatott tanulónk és mintatanuló whippetünk is.
A tanfolyam célja az volt, hogy a tanult viselkedések ne csak kontrollált körülmények között működjenek, hanem a való élet kiszámíthatatlan helyzeteiben is. Ez nem kicsi cél, és ezek a szokások nem is 10-12 hét alatt betonozódnak be, de a közhely igaz: a sok gyakorlás meghozza a gyümölcsét.
Az alapok már stabilak voltak, így a fókusz a való életben is használható készségeken volt:
- letiltás: elszórt ételről, más kutyáról, piknikező emberekről — mindenről, amiről egy városi kutyát le kell tudni tiltani.
- behívás: kontrollált környezetben könnyűnek tűnhet, ezért igyekeztünk valós helyzetekben is gyakorolni.
- közömbösítés: nem kell mindenkivel barátkozni. Néha az a legnagyobb siker, ha a kutya csak tovább tud sétálni.
- helyben várakozás és helyben maradás: az impulzuskontroll látványos, nehéz, és sok gazdinak meglepően frusztráló feladat — cserébe a sikerélmény is óriási tud lenni.
- kutya-gazda kapcsolat erősítése, dicséret: minden kutyához más kulcs működik — ezt kerestük végig a közös munka során.
A gyakorlatok a hétköznapi életen alapulnak, és ha mindenkinek túl jól megy, akkor nehezítek. Az egyik ilyen agyszüleményem volt, amikor egy páros "piknikezett", egy másiknak pedig meg kellett őket kerülniük. Ez egyrészt bármikor megtörténhet bármelyik parkban, másrészt több irányból támadtuk a kutyák impulzuskontrollját:
- a "piknikezők" feladata:
- maradjon stabil fekvésben
- maradjon közömbös a közeledő kutyára
- a piknikszőnyegükön lévő finomsághoz ne nyúljon hozzá
- a megkerülők feladata:
- póráz a földön vagy teljesen lazán
- csak vezényszóval letiltás
- kör megtétele
- behívás a piknikezők mellől.
A csalinak használt zöld pacal csak azért nem maradt meg, mert az óra végén mindenki megkapta jutalomként.
Ennél a csoportnál, bevallom, voltak alkalmak, amikor már vakartam a fejem, hogy hogy fogom még tovább nehezíteni, például a fent említett feladatot, de azért szerencsére mindig sikerült kreatívan megoldanom! Az egyetlen alkalom, amikor a tökéletes végrehajtást nem még több, még nehezebb feladattal jutalmaztam, az az utolsó óránk volt. Mély büszkeséggel töltött el, hogy hiába találtam ki nehezebbnél nehezebb feladatokat, a tanfolyamon tanult technikák, az otthoni gyakorlások beértek a 8. alkalomra, és úgy száguldottunk végig a záró gyakorlatokon, hogy csak pislogtam ámulatomban.
Zárógondolatként csak kívánok magamnak még sok-sok ilyen motivált, szeretettel, türelemmel odaforduló, tanulni vágyó csoportokat. Jó érzés volt látni, hogy az otthoni gyakorlás, a közös munka és a tanfolyamon tanult technikák tényleg beértek, és a záró feladatokon már szinte megállás nélkül haladt végig a csapat. Remélem, még sok ilyen kíváncsi, gondolkodó és együttműködő gazdi-kutya párossal dolgozhatok együtt a jövőben is.
